Magyarországon múlt vasárnap választások voltak. Egy lemerült zsebdiktátor, aki elvesztette a választásokat és 16 év után hamarosan távozik a hatalomból, de továbbra is az ellenzék legfőbb ereje marad, míg fő ellenfelének 2/3-os többsége lett a parlamentben. Mindenki, aki nem szavazott a vén bolondra, a választás éjszakáján ünnepelte bukását. Tiszta öröm 16 év után – az ünneplés jogos.

Aztán eljön a másnap. Amikor a tegnap este után kijózanodsz, rájössz majd, hogy ez Magyarország – ebben az országban nincs olyan öröm, ami 36 óránál tovább tartana.

Oké. Nem kell többé minden péntek reggel 7:30-kor a rádióban az úgynevezett mikrofonállvány-interjúkat elviselni. Ez nekünk győzelem.

A volt miniszterelnök minden pénteken úgynevezett beszédeket tartott a rádióban, és megpróbálta magyarázni azokat a felháborító döntéseit, amelyeket az egész ország döntéseinek állított be (pedig nem azok voltak). Hivatali ideje végén ezek a pénteki beszédek már nevetség tárgyát képezték (azok körében, akik nem rajongtak a kedves vezetőért). Úgy tűnt, hogy egy szánalmas idióta, aki a hatalomba kapaszkodik, olyan történeteket talál ki, amelyek őt hatalmas nagy "megmentőként" ábrázolják, mert azt hitte, így majd az emberek rá fognak szavazni, és úgy tűnt, azt is elhitte, hogy a magyar gazdaság katasztrofális állapota észrevétlen marad, meg hogy a 16 évnyi rossz kormányzásának nem lesz következménye.

Ez a pénteki "rádióbeszéd" az egyik dolog, ami (nagy valószínűséggel) eltűnik majd. A 16 év alatt kialakult szokások azonban nem fognak egyik pillanatról a másikra eltűnni. Nagy türelemre lesz szükség. Pedig a türelem az, ami sok magyar embernek nem nagyon megy. Ide értve engem is.

A pénteki rádiós beszédek egy alternatív valóság megteremtéséről szóltak – egy olyan valóságról, ahol hatalmas a gazdasági növekedés és nincs infláció; egy hamis valóságról, ahol a "hős miniszterelnök" megmenti Magyarországot mindentől és mindenkitől, ami kívülről érkezik és rossz, legyen az infláció, negatív növekedés vagy munkanélküliség, ami persze csak Brüsszel miatt van, a Nyugat hanyatlása miatt van, vagy éppen akkor történik meg, ha nem rá szavazunk. Ez volt a "történetmesélés".

A rádióbeszédek azok közé a médiatermékek közé tartoztak, amelyeken keresztül a vén idióta terjesztette az idiótaságait. Ezek a szereplések akkora mennyiségű baromságot tartalmazó elméletet és magyarázatot szültek a világról, az EU-ról és Magyarország helyéről a világban, hogy ha éppen Magyarország nyomorúságán szeretnénk nevetni, akkor bőven lesz miből idézni évekig, ha nem évtizedekig.

Egy példa a baromság elméletek közül: a "magyarok megmentője" miniszterelnök vagy a kormánya nem lehet felelős a növekvő munkanélküliségért. Valójában a munkanélküliség nem is létezik. "Teljes foglalkoztatottság" van. Mert aki dolgozni akar, az talál is munkát – csak a lusta emberek, akik nem akarnak dolgozni, azok maradnak munka nélkül. De ez az ő hibájuk, nem a miénk, így ez nem is igazi munkanélküliség. "Teljes foglalkoztatottság" van, amit mi teremtettünk és védtünk meg. Megvédtük a magyarok "teljes foglalkoztatottságát".

Erre annyit tudok mondani: EZEK ALAPJÁN MI EGY MÁSIK UNIVERZUMBAN ÉLÜNK.

Voltak és vannak tehát párhuzamos univerzumok - az egyikben a rezsim és "szerencsés" hívei éltek, a másikban pedig a "kevésbé szerencsések". Az meglepő, hogy hazugságokra alapozva képesek voltak felépíteni maguknak egy zárt univerzumot. Nos, 16 év talán elég idő volt ehhez.

A mi univerzumunkban, ahol a kevésbé szerencsések élnek, valódi munkanélküliség van. Ráadásul a munkanélküliség tízéves csúcsot ért el, az infláció pedig jelentős. 2022 óta nem csillapodik. Ezt nevezik stagflációnak. Ebben a kibaszott világban még mindig valódi stagfláció van. Nem is érdekelne, de úgy alakult, hogy épp ebben kell élnem.

Ebben az univerzumban a munkanélküliség a 2026-os választások előtt tízéves csúcsra emelkedett. Talán ennek köze van a kormány múlt vasárnapi bukásához. Talán.

A munkanélküliség ebben az országban fontos téma. Annyira fontos, hogy nem is kell róla beszélni. A politikusok betartják ezt a szabályt: nem szólnak róla, mindent tagadnak, hazugságokkal árasztják el a médiát, majd teljes tagadásban és tudatlanságban futnak neki a választásoknak. Aztán meg csodálkoznak, ha méretes bukta lesz a vége.

Errefelé, a "kevésbé szerencsések" univerzumában, a politikusok képtelenek tanulni bármiből is. Hagyják, hogy nőjön a munkanélküliség, aztán a választásokon súlyos vereséget szenvednek, és ebből semmilyen érdemi következtetést nem tudnak levonni.

Ez csupán annyit árul el nekünk, hogy a másik univerzumban, a "szerencsések" univerzumában – abban, ahol senki sem hallott még a munkanélküliségről – nem kell igazán törődni semmivel, nem kell gondolkodni: a kormány gondoskodik a foglalkoztatásodról, pénzt ad neked, valódi munka nélkül is, sőt, bármiféle munka nélkül is; abban a világban nem a teljesítményed alapján fizetnek, hanem valami más alapján, valószínűleg a hatalmon lévők iránti hűséged alapján.

Arrafelé nem is kell gondolkodnod, mert a miniszterelnök mindent tud a világról, ő mindig jobban tudja, így ő majd megoldja helyetted. Nem kell gondolkodnod. Csak annyit kell tenned, hogy rá szavazol, és persze gyereket nemzel.

Nem akarok a "szerencsések" univerzumában élni.

Olvastam Orwell 1984 című regényét. Tudom, mit jelent, amikor azt mondják neked, hogy ne gondolkodj, mert van valaki más, aki helyetted fog gondolkodni. Azt jelenti, hogy te vagy Winston. Azt jelenti, hogy baszhatod, nincs tovább.

Szóval kurvára "kíváncsi" vagyok, mi történik, amikor ez a két világ összeütközik (kérlek, érezd az iróniát). Mi történik, amikor a "szerencsések univerzuma" – akik mindent tagadnak, akik semmit sem értenek, akiknek már nincs semmi közük a valósághoz – ahhoz a valósághoz, amelyben mi, hétköznapi emberek élünk - mi történik, amikor ez találkozik a valósággal.

Pontosan tudom, hogy van munkanélküliség. Nem kicsi, nagy. Láttam a munkanélküliek sorát a járási hivatalban. Tudom, hogy létezik. Tudom, hogy nincs olyan, hogy "teljes foglalkoztatottság" – sem ebben az országban, sem a Földön.

Ha egy kontrollált valóságban élsz, akkor 2 + 2 lehet 5 vagy 4 is. Nem tudhatod. Mert a gondolkodást a Nagy Testvér végzi, nem te, és ő még nem fejtette ki a véleményét erről. Szóval honnan is tudhatnád, hogy 2 + 2 az most 4 vagy 5?

Most már nincsen Nagy Testvér, aki megmondaná nektek. Nekem eddig sem kellett Nagy Testvér, aki megmondja - tudom magamtól is, hogy mi az, amit látok.

Amit látok, az következmény. Következménye és egy kibaszott sorozata azoknak a szörnyű hibáknak, amelyeket a Nagy Testvér elkövetett, bárki is legyen az. Le a Nagy Testvérrel!